Középkori Várak Fűtése: 5 Titok, Hogy Melegen Maradtak?

A középkorban az épületek, különösen a hatalmas kővárak, fűtése rendkívül komoly kihívást jelentett a hideg hónapokban. A középkori várak fűtési megoldásairól szóló teljes cikk a Liked.hu-n olvasható. A masszív kőfalak, a magas mennyezetek és a gyér szigetelés miatt a belső terek hőmérséklete még nyáron is hűvös maradt, télen pedig a hideg komoly problémát okozott. A hatalmas terek befűtése óriási mennyiségű tüzelőanyagot igényelt, ami nem volt mindig könnyen beszerezhető, ráadásul a kémények hatékonysága is hagyott kívánnivalót maga után. Éppen ezért az emberek különböző, gyakran leleményes módszereket alkalmaztak, hogy legalább elviselhetővé tegyék az életet ezekben a monumentális építményekben a zord időjárás ellenére.

Az egyik legelterjedtebb fűtési módszer természetesen a kandalló volt, amelyek azonban önmagukban ritkán tudtak elegendő hőt biztosítani a nagyméretű, huzatos termekben. Ennek orvoslására gyakran használtak vastag szőnyegeket és falikárpitokat, melyek nem csupán díszítőelemek voltak, hanem hatékonyan csökkentették a hőveszteséget és a kellemetlen huzatot is. Emellett a középkor embere a hálóhelyiségeket gyakran kisebb, elszeparált terekbe, úgynevezett alkóvokba rendezte be, melyeket így könnyebben fel lehetett melegíteni a test melegével és minimális fűtéssel. A mindennapi élet során pedig a konyhai tűzhelyek, a kovácsműhelyek és a zsúfolt közösségi terek is hozzájárultak a vár lakóinak hőérzetéhez, kiegészítve a központi fűtési rendszerek hiányát.